A tihanyi bencés apátság csaknem ezeréves tradíciót jelenít meg

A tihanyi bencés apátság olyan, csaknem ezeréves tradíciót jelenít meg, amely nélkül Magyarország jövője sem képzelhető el – mondta az emberi erőforrások minisztere március 22-én az apátsági templomfelújítás első ütemének átadásán.

Balog Zoltán beszédében úgy fogalmazott, ha van valahol értelme a hely szelleméről beszélni, akkor az a tihanyi bencés apátság, aminek olyan erős a kisugárzása, hogy képes egymással szemben álló embereket is kibékíteni. „Ebben az országban nagy az éhség a tiszta szóra, a világos beszédre, az igazságra és az igazságosságra. Tihany mindig is azoknak a találkozóhelye volt, akikben megvolt ez az éhség”- mondta a miniszter. Hozzátette, nemcsak ennek a templomnak van szüksége renovációra, hanem az országnak is lelki, szellemi megújulásra. 

A tárcavezető kiemelte, fontos, hogy a magyar állam és az egyház méltó módon ápolja a múltat. Ez olyan turisztikai vonzerő lehet, amely gazdasági szempontból sem lényegtelen. A templom régóta zajló rekonstrukciójának befejezéséhez a kormány 145 millió forinttal járult hozzá a miniszter közbenjárására – hangzott el a rendezvényen.

Az apátságot 1055-ben alapították, barokk temploma egy középkori altemplomra épült rá. A bencés rend 1990-ben kapta vissza a plébániát, majd négy évvel később a monostort is, amelynek jelenleg kilencfős a szerzetesi közössége. A templom belső felújítása több mint húsz évvel ezelőtt kezdődött el. Az apátság rekonstrukciós munkáinak befejezését az állami támogatás teszi lehetővé. Az első ütemben az eredeti barokk stílushoz igazodva burkolták a padozatot, megújult az épület lábazata, padjai, valamint a templomhajó faborításai, valamint a világítás és a hangosítástechnika is. Ezen kívül a templom alatti kripta is új téglaburkolatot és világítást kapott. A beruházás második ütemében ez év végéig készül el a templom nyugati homlokzatának festése, nyílászárókat cserélnek a rendház egyes részein, valamint restaurálják a kripta sírfeliratait.

Korzenszky Richárd tihanyi perjel arról beszélt a rendezvényen, hogy Tihany valamilyen formában jelképezi a magyarságot. Nagyon sok magyar és külföldi látogat el a történelmi emlékhellyé is nyilvánított helyszínre, és nem mindegy, hogy mit látnak itt – tette hozzá. Külön köszönetét fejezte ki a kivitelezőknek, akiknek, ahogy mondta: szívügye volt ez a munka. Hangsúlyozta, az apátságban értékőrzés történik, de ezzel párhuzamosan értéket is teremtenek. 

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az ünnepségen, amelyet a megújult templomban tartottak, úgy fogalmazott: a tihanyi bencés apátság nemcsak Tihanynak fontos, hiszen ez a hely az ország egyik spirituális központja, így belső megújulása az ország megújulásának is szimbóluma.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula