Balog Zoltán: A kultúrára kell építeni a felzárkóztatást

A kultúrára építve kell elérni a roma-felzárkózást – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a második Cigánykerék – Roma kulturális fesztivál május11-i esti gálájának megnyitóján, Budapesten.

A tárcavezető szerint a kultúra azért van, hogy lelket adjon mindannak, amit teszünk, és megmutassa honnan jövünk, mik az értékeink, mire lehetünk büszkék, hiszen ez része mindannyiunk életének. “Mi Magyarországon büszkék lehetünk a cigány kultúrára, hiszen az nemzeti kultúránk része. A zenében például nem lehet megmondani, hol kezdődik a hagyományos magyar nóta és hol végződik a cigány zene” – tette hozzá. Kiemelte: a mélyszegénységben élőknek – akiknek a legnagyobb szükségük lenne arra, hogy valamire támaszkodhassanak – azt üzeni a Cigánykerék fesztivál, hogy olyan kultúrájuk van, amivel érdemes élni, amit érdemes megismerni, és érdemes azt használni.

Példaként említette, hogy az elmúlt két évben két Kossuth-díjast is adott az országnak a cigányság Szentandrássy István festőművész és Snétberger Ferenc európai hírű gitárművész személyében. Az esti gálaműsoron mások mellett fellépett a 100 Tagú Cigányzenekar, amely nemrég elhunyt elnöke, Buffó Rigó Sándor prímás emléke előtt tisztelgett, és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon idén bemutatott első roma sorsjáték, a humorban, misztikumban bővelkedő Somnakaj egy-egy részletét is bemutatták. Az est programját a Grammy-díjas Lajkó Félix előadása zárta, aki cigány muzsikusokkal zenélt együtt a színpadon.

Az egész napos programon a muzsika mellett táncház és kiállítások, ételkóstolók, divatbemutatók, valamint vásár is várta az érdeklődőket az Akvárium Klubban. A második alkalommal és hagyományteremtő szándékkal megrendezett rendezvény programjai bepillantást engedtek a cigányság mindennapi életébe, és a kulturális megértésen keresztül igyekeztek közelebb vinni egymáshoz a különféle nemzetiségeket. Fellépett mások mellett a Khamoro együttes, a Free-presszionista művészcsoport, és az érdeklődők a kosárfonás és a hegedűkészítés rejtelmeibe is bepillanthattak.

A fesztiválon helyet kapott a Diósgyőr-Vasgyári Iskola tűzzománc ékszereinek kiállítása, valamint az Igazgyöngy Alapítvány által fenntartott berettyóújfalui iskola diákjainak festményeiből válogatott tárlat. A Romani Design divatbemutatóján és vásárán a legújabb modellekkel is találkozhattak a látogatók. A rendezvény összekapcsolódott a Keresztény Roma Szakkollégium Hálózatának hétvégi ülésével, amelyen Balog Zoltán is részt vett. A tanácskozáson szó esett egyebek mellett a roma értelmiség utánpótlásának bázisát adó egyetemi oktatásról és szakkollégiumi hálózatokról is.

MTI-EMMI

Fotó: Bartos Gyula