Balog Zoltán: hiánypótló kiállítás nyílt az I. Építészeti Szalonnal

Megnyílt a Műcsarnokban az I. Nemzeti Építészeti Szalon – 100% kreativitás című kiállítás június 3-án, amely több mint 200 épületet, valamint azok tervezőit mutatja be makettek, óriásnyomatok, filmek, tervek és egyéb műalkotások, dokumentációk segítségével, ízelítőt adva napjaink és a közelmúlt magyar építészetéből. A tárlatot megnyitó Balog Zoltán hiánypótlónak nevezte a kiállítást.

Az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott, a tárlat bemutatja “azokat a világhírű építészeinket és épületeinket, akik és amelyek minden figyelmet megérdemelnek”. A kiállítás mintegy 2500 négyzetméteren mutatja be az elmúlt másfél évtized leglátványosabb épületeit, beruházásait, az előző generáció nagy mestereit, az építészetoktatás műhelyeit, a hallgatók munkáit, a műemlékek újragondolt építészetét, valamint a kortárs táj- és belsőépítészetet – sorolta.    

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke kiemelte: az MMA első Műcsarnok-beli kiállításával alkalmat kívánt adni a vizuális művészetek bemutatkozására, most az építészetnek, jövőre a képzőművészetnek, majd az ipar- és tervezőművészetnek, végül pedig a fotóművészetnek. Fekete György kiemelte a kiállítás rendezőinek és a tárlatban megjelenő szakembereknek a világszínvonalú munkáját. Úgy fogalmazott, a kiállítás megnyitásával “megkezdődik a Műcsarnok visszaadása a magyar vizuális művészeteknek”. Szegő György, a kiállítás kurátora elmondta, a kiállítás rendezésekor alap célkitűzése volt, hogy olyan tárlatot készítsen, amely megszólítja a magyar és külföldi látogatókat. “Olyan kiállítást álmodtunk meg, amely megidézi a valódi építészetet sok fotóval és makettel, kevés rajzzal, kevés szöveggel, de annál több filmmel, és átadja azt a vizuális élményt, amelynek a mi korunkban sokkal nagyobb jelentősége van, mint a korábbi századokban” – mutatott rá.   

Sáros László György, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: “itt van minden, amit magyar építészetnek hívunk”. Az elmúlt másfél évtized magas építészeti értékeket hordozó és látványos épületei, beruházásai éppúgy megjelennek a terekben, mint a kis közösségek templomai, közösségi színterei vagy emblematikus házai. A tárlathoz számos kísérőprogram is kapcsolódik, amelyek között koncertek, építészeti filmbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, és tárlatvezetések is szerepelnek. Az I. Építészeti Nemzeti Szalon kiállítását június 4-től szeptember 7-ig láthatja a közönség.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula