Kétszer erősebb mezőnnyel és több ezer gyermekrajzzal indult idén a konyhakert verseny

A tavalyihoz képest több mint kétszerannyi település jelentkezett a konyhakertművelő akcióhoz, így a nyáron 128 faluban, városban fognak versengeni a legszebb konyhakert címért. A hazai sikerek mellett a programhoz szép számmal csatlakoztak határon túliak is, az országos gyermekrajzpályázatra pedig rekordszámú, csaknem háromezer pályamű érkezett óvodásoktól, kisiskolásoktól. A napokban 200 gyermek vehette át díját, szerte az országból pedig közel 2800 tanuló kap elismerő oklevelet.