fidesz.hu bejegyzései

A magyar kultúrának a diaszpórában élőkhöz is el kell jutnia

Nagy és felelősségteljes ágazat a magyar kultúra, amelynek közvetítésekor a Kárpát-medence magyarságán túl a diaszpórában élőkre is gondolni kell – állapította meg pénteken Hoppál Péter a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pénteki pódiumbeszélgetésén.

Egy munkaalapú állam korszaka következik

A magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy találják ki, dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után – a kereszténység, a szabadság és az emberi jogok értékeit tiszteletben tartva – ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget – hangsúlyozta a kormányfő Tusnádfürdőn.

Az új életpályamodell méltóbb javadalmazást is hoz

A haza azt kéri az altisztektől: szolgálják elkötelezetten, teljes erejükből és legfőképpen sikeresen – mondta a honvédelmi miniszter szombaton Veszprémben, a Szentháromság téren rendezett altisztavató ünnepségen.