T. Tóth Márta bejegyzései

KLIK – Delete!

Az eső ellenére is mintegy kétszázan gyűltek össze szerdán este a veszprémi Szabadság téren a KLIK Tankerületi Igazgatóságának épülete előtt azért, hogy ily módon fejezzék ki szolidaritásukat a miskolci pedagógustüntetéssel. Volt, aki kezében mécsessel, más transzparenssel érkezett. Egyiken a KLIK Delete! felirat szerepelt. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a központosítást és a KLIK oktatásromboló tevékenységét megelégelő pedagógusok, diákok és szimpatizánsaik február 3-án délutánra demonstrációt hirdettek a… Continue Reading →

A KLIK – Delete! bejegyzés először a Veszprém Kukac jelent meg.

Pedagógustüntetések kezdődnek

Úgy tűnik, a pedagógusoknak végképp elegük lett a központosításból, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központból, azaz a Klikből: szerdán a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól indul az a fáklyásmenet, amelynek résztvevői ily módon adnak hangot elégedetlenségüknek. A helyszín nem véletlenszerű: a miskolci gimnázium tanárai tették közzé azt a nyílt levelet, amelyben a jelenlegi közoktatási helyzet visszásságaival kapcsolatban írták le véleményüket. A nyílt levélhez mind ez idáig majd’ ötszáz… Continue Reading →

A Pedagógustüntetések kezdődnek bejegyzés először a Veszprém Kukac jelent meg.

PANZIÓ – Előbb a baleset, aztán zebra

Ha nem is annyira durván, mint a címben szerepel, de nagyjából ezzel egyenértékű magyarázatot kaptak az Árpád panzió tulajdonosai azon levelükre, amelyben kérelmezték egy gyalogátkelő létesítését, zebrát, amelyen a hozzájuk igyekvő – urambocsá! – gyalogos vendégek biztonságosan átkelhetnek. Az önkormányzat illetékesének válasza annyira meglepő volt, hogy a hivatalos irat azóta az étterem falán díszeleg. A családi vállalkozás – anya és fia – évekkel ezelőtt kérte a… Continue Reading →

A PANZIÓ – Előbb a baleset, aztán zebra bejegyzés először a Veszprém Kukac jelent meg.

EGÉSZSÉGÜGY – Összefogás nélkül nincs változás

Politikai elemzők szerint elképzelhető, hogy a kormány által lenézett, kisemmizett, átvert társadalmi csoportok egymásra találnak. Ha így lesz, az egymás érdekeit felismerő, támogató és segítő ágazatok lesznek azok, amelyek meghátrálásra, visszakozásra kényszeríthetik a kormányt. Hogy ebben az összefogott társadalmi erődemonstrációban játszanak-e egyáltalán és mekkora szerepet a szakszervezetek, az nagyon kétséges. Vizl Péterné, az Egészségügyben Dolgozók Független Szakszervezete (EDFSZ) elnöke szerint a szakszervezeti tehetetlenség legfőbb oka,… Continue Reading →

A EGÉSZSÉGÜGY – Összefogás nélkül nincs változás bejegyzés először a Veszprém Kukac jelent meg.

Piás nemzet voltunk, vagyunk. Leszünk?

Egykoron hírhedt kis bakonyi falunkban, egészen a hetvenes évek végéig, minden második férfi a maga borába fulladt bele. Persze nem úgy, hogy fejest ugrott a saját vinkójába, „mindössze” megitta azt, amit megtermelt. És mivel a faluban szinte mindenki ezt csinálta és minden második kapuban nagyban folyt a poharaztatás, a helybeliek közül senki sem döbbent meg ezen. A szociológusok számára mindez nem volt ilyen egyértelmű, ők… Continue Reading →

A Piás nemzet voltunk, vagyunk. Leszünk? bejegyzés először a Veszprém Kukac jelent meg.