Balog Zoltán adta át a Borsod megyei kórház Csillagpont épületét

Mintegy 11 milliárd forintból felépült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Csillagpont épülete, amelyet az emberi erőforrások minisztere adott át szerdán Miskolcon.

Balog Zoltán elmondta: tudják, hogy az itt élőknek milyen problémákkal kell küzdeniük, ezért partnereknek kell lenniük. “Ma ennek az akaratnak a gyümölcsét, eredményét szemlélhetjük” – tette hozzá. Úgy fogalmazott: a kormány tudja, mivel tartozik Miskolcnak és Felső-Magyarországnak, fontos ugyanis számukra ez a régió.

A miniszter közölte, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb, és a térség számára is az egyik legfontosabb fejlesztése valósult meg a helyiek által Csillagpont kórházként ismert beruházással. Az ország második legnagyobb ágyszámmal rendelkező egészségügyi intézménye jött létre, ahol évente 80 ezer fekvőbeteget látnak el 1428 aktív és 543 krónikus ágyon.

A járóbeteg-ellátás évi forgalma mintegy egymillió, ami azt jelenti, hogy naponta több mint 2700 beteg fordul meg a kórházban – sorolta a részleteket a tárcavezető, hozzátéve: a betegek gyógyulásáért mintegy 3500-an dolgoznak.

Balog Zoltán hangsúlyozta, a beruházás az egész térségre kiterjedően biztosítja az idegsebészeti, traumatológiai, onkológiai és sugárterápiás, illetve az intervenciós kardiológiai ellátást. Szintén térségi központja a gyermekek egészségügyi ellátásának, országos feladatot lát el az őssejt-transzplantáció terén, míg egész Kelet-Magyarország számára biztosítja a gyermekek égéssebészeti ellátását.
A miniszter kitért arra, hogy a beruházáson túl jelenleg is folytatódik a kórházban az onkológiai centrum korszerűsítése 1,2 milliárd forintos költségvetéssel.

Balog Zoltán szerint ha azt akarjuk, hogy a Felső-Magyarország elnevezés ne csak történelmi emlék legyen, hanem program, akkor úgy kell megerősíteni ebben a térségben a gazdaságot, az oktatást, a felsőoktatást, a turizmust, és minden más ágazatot, hogy az itt élőknek legalább annyi esélye legyen, mint Magyarország más, szerencsésebb vidékén lakóknak. A tárcavezető ezzel utalt a Csillagpont kórház létrehozására, amellyel ez a cél már itt sikerült.

A tárcavezető ismertetése szerint Magyarországon mintegy száz kórház van, a kórházi ellátás területén olyan fejlesztések történtek, amelyek a betegellátást európai, 21. századi színvonalra emelik. A kórházak közül kilencven állami fenntartású, és több mint nyolcvanban történtek fejlesztések az elmúlt időszakban, több milliárd forintos beruházás valósult meg Kelet- és Nyugat-Magyarországon egyaránt – jegyezte meg.

MTI, EMMI

Fotó: Bartos Gyula, EMMI