A hazájukért tenni akaró és cselekedni képes emberek, az építők folyamatosan komoly terveket kovácsolnak, és nem pusztán arra várakoznak, hogy majd valaki más megoldja helyettük a problémáikat. Vallják, hogy először helyben, a fejekben és a szívekben kell megépülnie mindennek; egyetemnek, koncertteremnek, főtérnek, iskolának, uszodának vagy éppen kórháznak, mielőtt a kormány partnerségével majd megindul a második, kőből, betonból, üvegből történő építkezés. Jól tudják ezt ennek a nagy múltú, 100 éves kórháznak a jelenlegi vezetői is, akik ennek szellemében álmodták meg a most induló fejlesztést is – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet új épületének alapkőletételén kedden, Szolnokon.