Karácsonyi koncerttel zárult a Gárdonyi-emlékév

A Gárdonyi Zeneszerzői Pályázat három döntős munkáját is megszólaltató karácsonyi koncerttel hétfő este a Zeneakadémián a Gárdonyi-emlékév, melynek végén Sebők Pétert hirdették ki a pályázat nyertesének.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere impozánsnak nevezte az emlékév eredményét, hiszen elmondása szerint az óvodásoktól az idősebbekig minden korosztály megtalálhatta az utat az Egri csillagok, A láthatatlan ember, az Ida regénye szerzőjéhez, akinek valóban megjelent “emberi és alkotói arca”.

A programsorozat 200 ezer embert ért el közvetlenül – csak a Gárdonyi fesztiválon 9000 látogató járt -, nem szólva a híradások nézőiről, olvasóiról – hívta fel a figyelmet a miniszter. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy az Egri csillagokat a Nagy könyv pályázaton 2005-ben a legkedveltebb magyar könyvvé választották, nemrég pedig elkészült a regény török fordítása is.

A Gárdonyi Emlékbizottság, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által kiírt Gárdonyi Zeneszerzői Pályázatra tizenhét pályamű érkezett. Ezek közül választotta ki a zsűri azt a hármat – Andorka Péter Karácsonyi kantáta, Sebők Péter Karácsonyi álom és Kecskés D. Balázs Kantáta című művét -, amelyet Vajda Gergely vezényletével az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar hétfő este megszólaltatott a Zeneakadémián.

Az egymillió forint összdíjazású pályázat nyertesének Sebők Pétert választott a koncert végén a zsűri.

A zsűri elnöke Fekete Gyula Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, tagjai Gyöngyösi Levente Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, Zombola Péter zeneszerző, az MR Zenei Együttesek művészeti koordinátora, Pad Zoltán, a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, valamint Molnár Szabolcs zenetörténész voltak.

A karácsonyi koncerten a zeneszerzői pályázat művei mellett elhangzott Gárdonyi Géza Fel nagy örömre! című karácsonyi éneke az Egri Érseki Fiúkórus előadásában, illetve további részletek a 150 éve született író munkáiból.

MTI, EMMI