Művészeti és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket, művészeti és szakmai díjakat adott át 2014. március 14-én a budapesti Szépművészeti Múzeumban.

A miniszter ünnepi beszédében elmondta, 1848-49 öröksége azt üzeni számunkra, hogy vagyunk valakik és ezt meg is akarjuk mutatni a világnak. De fontos, hogy ezt ne csak másoknak akarjuk bebizonyítani, hanem magunkat is inspiráljuk. A szabadság és a magyar szabadság ugyanis inspiráló.

„Szabadság és kultúra édestestvérek, akkor alkotunk nagyot és jelentőset, ha nem kötnek béklyóba külső kényszerek.” – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.

Az elismerések odaítélésének rendszere a szakmai szervezetekkel való együttműködés egyik legfontosabb területe. A díjakra javaslatot tevő bizottságok tagjait a miniszter a szervezetek jelölései alapján kérte fel. A döntéseknél Balog Zoltán minden alkalommal a bizottságok javaslatai alapján hozta meg a döntését.

A nemzeti ünnep alkalmából idén a kulturális középdíjak mellett a Kiváló Művész, Érdemes Művész, valamint Babérkoszorú-díjakat, ezen kívül a Bay Béla-, a Csik Ferenc-, a Batthyány-Strattmann László-, a Semmelweis-, valamint a Elige Vitam-díjakat is átadta a tárcavezető. A Táncsics Mihály-díjat idén felterjesztés hiányában nem osztották ki.

 

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán Kiváló Művész díjakat adott át

Bárány Frigyes Miklós, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Érdemes Művész részére,

Richly Zsolt Gábor, Balázs Béla-díjas animációs filmrendező, Érdemes Művész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem c. egyetemi tanárarészére,

Nagy-Kálózy Eszter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Érdemes Művész részére,

Trill Zsolt, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Érdemes Művész részére,

Makláry László Árpád, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója, Érdemes Művész részére,

Dresch Mihály, Liszt Ferenc-díjas zenész, Érdemes Művész, a Dresch Quartet zenekarvezetője részére.

 

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán Érdemes Művész díjakat adott át

Richter József, Jászai Mari-díjas artistaművész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója részére,

Szalai Györgyi Éva, Balázs Béla-díjas filmrendező részére,

Vitézy László, Balázs Béla-díjas producer, forgatókönyvíró, filmrendező részére,

Hunyadkürti György, a Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,

Szokolay Ottó, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,

Schnell Ádám,  a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,

Szerednyey Béla, a Madách Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,

Rajhona Ádám, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze részére,

Für Anikó, az Örkény István Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,

Pannonhalmi Zsuzsa, Ferenczy Noémi-díjas keramikus iparművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének ny. alelnöke, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke részére,

Szenes István, Ybl Miklós-díjas belsőépítész, s Szenes Design Stúdió ügyvezető igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia tagja részére,

Dobra János, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Budapesti Tomkins Énekegyüttes karmestere, művészeti vezető részére,

Farkas Zoltán, táncművész, koreográfus, a Budapesti Kortárs Tánc Főiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára részére,

Mihályi Gábor, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Harangozó Gyula-díjas táncművész részére,

Németh Judit, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas operaénekese részére.

 

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán Babérkoszorú-díjakat adott át

Kiss Benedek, József Attila-díjas író, műfordító részére,

Oláh János, József Attila-díjas költő, író, szerkesztő részére,

Orbán János Dénes, József Attila-díjas költő, író részére.

 

Balog Zoltán Balázs Béla-díjat adott át a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismerésére

Csáki László, dokumentum- és animációs filmrendező, egyetemi tanársegéd részére,

Hártyándi Jenő, rendező, operatőr, fesztiváligazgató részére,

Mispál Attila, rendező, vizuális műhelyvezető részére,

Kőszegi Edit, filmrendező, dramaturg részére.

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Balogh Rudolf-díjat adott át kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri, illetve fotószakírói tevékenység elismerésére

Pecsics Mária, fotóművész részére,

Szarka Klára, fotóművészeti szakíró részére.

 

Erkel Ferenc-díjat adott át kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenység elismerésére

Perédi Márta, zenei rendező és szerkesztő részére,

Beischer-Matyó Tamás, oktató részére.

 

Ferenczy Noémi-díjat adott át kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismerésére

Bicsár Vendel, ötvösművész részére,

Farkas Anna, tervezőgrafikus-művész részére,

Fodor Lóránt, egyetemi docens részére,

Kelemen Katalin, textilművész részére,

Szabó Edit, iparművész részére.

 

Harangozó Gyula-díjat adott át a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenység elismerésére

Lieblich Roland, magántáncos részére,

Szurmayné Hortobágyi Gyöngyvér, művésztanár részére.

 

Hortobágyi Károly-díjat adott át a cirkuszművészet terén kiemelkedő artista és pedagógiai tevékenység elismerésére

Donert Antal, artista részére.

 

Jászai Mari-díjat adott át kiemelkedő színművészeti – színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai – és színháztudományi – színházelméleti és színházi kritikusi – tevékenység elismerésére

Járai Máté, színművész részére,

Nagy Viktor, rendező részére,

Rátkai Erzsébet, jelmeztervező részére,

Tompos Kátya, színművész részére,

Blaskó Balázs, igazgató, színművész részére,

Ruttkay Laura, színművész részére,

Barabás Botond, színművész részére.

 

József Attila-díjat adott át kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenység elismerésére

Jánosi Zoltán, irodalomtörténész részére,

Kontra Ferenc, író részére,

Győrffy Ákos, költő részére,

Pálfalvi Lajos, műfordító, író részére,

Pollágh Péter, költő részére,

Rózsássy Barbara, költő részére,

Szvoren Edina, író, zenetanár részére.

 

Liszt Ferenc-díjat adott át kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenység elismerésére

Berkes Balázs, előadóművész, nyugalmazott docens részére,

Déki Lakatos Sándor, zenekarvezető, ügyvezető részére,

Kalló Zsolt, hegedűművész, közép- és főiskolai tanár, művészeti vezető részére,

Pándy Piroska, operaénekes részére,

Somos János Csaba, tanár részére.

 

Munkácsy Mihály-díjat adott át kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismerésére

Babinszky Csilla, képzőművész részére,

Cseke Szilárd Dezső, képző- és festőművész részére,

Filp Csaba, festőművész részére,

Koroknai Zsolt, képzőművész részére,

Kósa János, festőművész részére,

Mózer Erzsébet, grafikai restaurátorművész részére,

Pető Hunor, képzőművész részére.

 

Nádasdy Kálmán-díjat adott át kiemelkedő zenés, színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenység elismerésére

Cseke Péter, színművész, rendező, színházigazgató részére.

 

Németh Lajos-díjat adott át a kortárs képzőművészet, iparművészet, design, építészet területén végzett kiemelkedő művészettörténészi, műkritikusi, kurátori tevékenység elismerésére.

Dr. Bordács Andrea, szerkesztő, főiskolai docens, igazgató részére.

 

Szabolcsi Bence-díjat adott át kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismerésére

Szőnyiné Szerző Katalin, zenetörténész részére.

 

Bánffy Miklós-díjat adott át a kultúra érdekében művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél hosszabb időn át – legalább 15 éven keresztül – végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére

Lászlóné Nagy Ilona, igazgató részére,

Szirányi János, igazgató, zenei szerkesztő, hangversenyrendező, zongoraművész-tanár részére,

Vincze Andrea, művészeti menedzser részére.

 

Csik Ferenc-díjat adott át kimagasló sportteljesítménye, elért eredményei elismeréseként

 

Kisgyörgy Lajosné Fedor Magda, a sportlövészeti versenyszámok 123-szoros Országos Bajnoka részére.

 

Bay Béla-díjat adott át a magyar hallássérültek sportjában végzett magas színvonalú edzői tevékenysége elismeréseként

Weltner György, asztalitenisz edző részére.

 

Batthyány-Strattmann László-díjat adott át az egészségügyi ellátás fejlesztése terén, szakmai, közszolgálati munkájában elért kimagasló teljesítménye elismeréseként

 

Dr. Balla György, a Debreceni Egyetem, Orvos-és Egészségtudományi Centrum, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Intézet egyetemi tanára, igazgatója részére,

Dr. Benedek Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, III. számú Belgyógyászati Klinika szakorvosa részére,

Dr. Czirják László, a Pécsi Tudományegyetem, Reumatológiai és Immunológiai Klinika igazgatója részére,

Demes Istvánné, a Károlyi Sándor Kórház gazdasági igazgatója részére,

Dr. Ertl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyetemi tanára részére,

Dr. Furák József, a Szegedi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika mellkassebészeti osztályvezetője részére,

Dr. Jancsó Gáborné Dr. Katona Márta, a Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ egyetemi tanára részére,

Kiss Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője részére,

Dr. Lelik Ferenc, nyugalmazott főorvos részére,

prof. Dr. Nagy Katalin, a Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar dékánja, tanszékvezető egyetemi tanára részére,

Dr. Sárosi Katalin, a Szent Borbála Kórház belgyógyásza, pszichológus főorvosa részére,

Dr. Sugár István, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, II. számú Sebészeti Klinika egyetemi docense, igazgatóhelyettese részére,

Dr. Visontai Ildikó, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató-helyettes főorvosa részére.

 

Semmelweis-díjat adott át az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként

 

Dr. Édes István, a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum, Általános Orvostudományi Kar, Kardiológiai Intézet egyetemi tanára, igazgatója részére.

 

Elige Vitam-díjat adott át a kábítószer elleni küzdelem területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként

 

Granasztói Szilvia, a Wesley János Lelkész- és Szociálismunkásképző Főiskola művésztanára részére.

 

 

Budapest, 2014. március 14.