Önkéntességet népszerűsítő kampányt indít az EMMI

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) november 24-én az önkéntes munkát népszerűsítő kampányt indított el, amely december 5-éig, az Önkéntesek Világnapjáig tart. Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntes tevékenységek széles körére és az önkénteseket foglalkoztató szervezetekre, intézményekre. Az önkéntes tevékenységekben a miniszter és az államtitkárok is részt vesznek.

Sokan csupán egy ételosztással azonosítják az önkéntes munkát, pedig mindenki találhat olyan feladatot, amelyet szabadidejében végezve – amellett, hogy egy jó ügyet szolgál, – még örömét is leli az adott tevékenységben.

A kampányban az EMMI vezetői különböző önkéntes munkát vállalnak az ország több településén, ahol bekapcsolódnak egy-egy helyi szervezet, csoport munkájába.

A kampányban részt vevők – az EMMI minisztere és államtitkárai – az általuk választott önkéntes tevékenységre hívják fel a figyelmet, otthonokba látogatnak el, étel-, italosztásban segédkeznek, gyerekekkel foglalkoznak, terepet rendeznek, süteményeket sütnek, művészeti programokban vesznek részt – és azért is kampányolnak majd, hogy minél többen válasszák az általuk népszerűsítendő önkéntes segítségnyújtást – természetesen ezzel is erősítve a társadalmi felelősségvállalás szerepét és fontosságát.

Balog Zoltán indította el ma az EMMI kampányát azzal, hogy egy budapesti idősek otthonában csatlakozott az önkéntesekhez és beszélgetett a délelőtt folyamán az otthon lakóival. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pedig délután Miskolcon fogyatékos gyerekekkel való foglalkozásba kapcsolódik majd be.

Az EMMI vezetői – akik közül többen rendszeresen végeznek önkéntes tevékenységet – a kampány folyamán az ország több településén önkéntes feladatot vállalva, együttműködve a helyi önkéntes közösséggel, arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy vannak olyan segítő, civil szervezetek, amelyektől meg lehet tanulni a segítségnyújtást, s amelyhez kapcsolódva a felnövekvő fiatalok tudatos, aktív állampolgárokká válnak, érzékenyebbek lesznek a társadalmi problémákra, de felnőttként is elkezdhető az önkéntes tevékenység.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik fontos célja, hogy erősítse a társadalmi felelősségvállalást, a szolidaritást a közgondolkodásban. Példa erre az iskolai közösségi szolgálat megvalósítása, vagy az önkéntesség fontosságát hirdető események, programok támogatása, de a 2012-ben alapított Pro Voluntarius díj is ezt az ügyet szolgálja, amellyel szervezetek, illetve magánszemélyek közösségért végzett önkéntes tevékenységét ismeri el a tárca.

A december 5-éig tartó kampány szlogenje: „Nem elég egy gondolat, szükséges az akarat is, amelyet tettek követnek: vállalj Te is önkéntes munkát!”

Az akció médiapartnere az MTVA.

További információ a programmal kapcsolatban: www.kormany.hu

Budapest, 2014. november 24.

Önkéntesség